Site icon Bilac

Mi a kollagén? Hogyan alkalmazzuk?

Mi a kollagén?

A kollagén az egyik legismertebb fehérje, a köztudatban a „test ragasztójaként” is ismerik, hiszen nagyon fontos szerepet játszik a bőr, a csontok, az ízületek, az izmok, a kötőszövetek, sőt, még a fogak összetételében is. Neve egyébként a görög „kólla” szóból ered, mely (nem meglepően) ragasztót jelent.

Szervezetünkben az egyik legnagyobb mennyiségben jelen lévő fehérjéje, amelyet a test maga termel, ám sajnos a kor előrehaladtával csökken ez a termelési képességünk. Jellemzően 25 éves kor után a kollagén termelésünk lelassul, ezért érdemes lehet tudatosan figyelni pótlására.

Hogyan alkalmazzuk a kollagént?

A kollagént táplálkozással is pótolhatjuk, ám ez manapság körülményes, hiszen érdemben a porcokban, ínas húsokban található meg – melyet ma már ritkán fogyasztunk. Mindemellett a csontlevesben és a húslevesekben (főleg, ha lassú tűzön, sokáig főzzük), kocsonyában jelentős mennyiségű kollagén lehet, fogyasszuk bátran! Mivel természetes pótlása körülményes, érdemes lehet a kollagént táplálékkiegészítő formájában pótolni, ám fontos, hogy hatásának kifejtéséhez rendszeres szedésre van szükség – hiszen testünk számos részének van rá szüksége, ezért javasolt legalább 1-3 hónapig alkalmazni a kívánt hatás eléréséhez, akár évente több alkalommal is.

Mivel a kollagén teljesen természetes az emberi szervezetnek, a tiszta kollagén pótlása mindenkinél biztonsággal alkalmazható, ám ha a halakra vagy a kagylókra érzékenyek vagyunk, figyelni kell, hogy ne abból készült kollagén készítményt válasszunk. E mellett, amennyiben kombinált kollagén készítményt alkalmazunk (és nem teljesen tiszta kollagént magában), érdemes az összetevőket is ellenőrizni – igény esetén pedig szakorvossal konzultálni szedése előtt.

Fontos, hogy a kollagénképződéshez a szervezetnek C-vitaminra van szüksége, ezért, ha kollagént szedünk, mindig ügyeljünk a megfelelő C-vitamin bevitelre! Bizonyított ugyanis, hogy a C-vitamin hozzájárul a normál kollagén képződéshez, ezen keresztül pedig a porcok megfelelő működéséhez, a csontozat, a fogak, az íny és a bőr normál állapotának fenntartásához.

Milyen szerepet tölt be a kollagén szervezetünkben?

Mint említettük, ez testünk „ragasztója”.  Számos biológiai funkciója van, ám elsődlegesen a bőr és az ízületek támogatására szokták alkalmazni. Tény, hogy a kollagén az utóbbi években egyre inkább rivaldafénybe került, így a kutatók is egyre szélesebb körben kezdték el kutatni. A bőr és az ízületek mellett a szívre és a csontritkulásra gyakorolt hatásai is egyre inkább előtérbe kerülnek – melyet kisebb számban elvégzett kutatások már igazolni látszanak, de ennek megerősítésére még számos vizsgálatot kell elvégezni.

Most akcióban!

Colafit® 60 db kollagén-kocka C-vitaminnal

 

 

Exit mobile version