A Humicin® természetes huminsav és fulvosav keveréke.

  • magyar származású és gyártású alapanyag
  • 100%-ban természetes, növényi eredetű bioanyag
  • szennyeződésektől mentes
  • klinikai kutatásokkal rendelkezik
  • több, mint 25 hazai és nemzetközi szakmai elismerés kísériHuminsav és fulvosav előfordulás természetben

    A huminsavak, a föld alá került elsősorban növényi, kisebb hányadban állati részek talajbaktériumok és gombák által anaerob körülmények között fizikai, kémiai és mikrobiológiai úton lebontott, érésük során szerves anyagokból felépülő, nagy molekulájú, főként savas jellegű, kémiailag igen változatos szerkezetű és méretű vegyületek.

    A huminsav név a latin humus (talaj) szóból származik. A talajban természetes módon kialakult, sokféle, bonyolult szerves sav gyűjtőneve. Érdekesség, hogy a huminsavat nem tudják laboratóriumi körülmények között létrehozni. Sok kísérletet végeztek vele, de mesterséges előállításához rengeteg idő és a természet erőforrásai szükségesek.

    Köztudott, hogy minél magasabb egy talaj humusztartalma, annál termékenyebb – ez többek között annak is köszönhető, hogy a huminsavak – amik a humusz fő összetevői – több, mint 70 féle vegyületet tartalmaznak. Egy jó termőföldről származó zöldség magasabb számban tartalmazza a vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyet egészségesebb elfogyasztanunk – szemben a gyenge termőföldről származóval. Adja magát a logikus következtetés, hogy a huminsav erős befolyással bír az emberi szervezetre is.

    A Solium®-ban található Humicin® rendkívül tiszta és természetes. Egy speciális eljárással távolítják el belőle a szennyeződéseket, így tisztasága garantált.

    A fulvosavak a növényi és állati sejtekből származó különböző baktériumok által, változó környezetben képződött molekulacsalád összefoglaló elnevezése. A fulvosavak minden élő anyag anaerob bomlásakor képződő, legalább három megfelelő mikroba faj egymást követő generációi által kiválasztott, látszólag örök életű, élő szervezetek számára védő hatású fitokemikáliák.

    A fulvosavak a földi körülmények között kialakuló bonyolult szerkezetű, a humifikálódás során többször is változó, tulajdonságaikat változtatni, módosítani képes természetes szerves molekulák. A fulvosavak gyakorlatilag minden más szervetlen és szerves anyaggal reagálni képes, kis molekulasúlyú, vízben, és csak savakban és lúgokban oldódni képes, bioaktív, sárga színű szerves molekulák.

    Fő forrásuk Magyarországon

    A gazdag fekete talajokban, tőzegekben, tőzegiszapokban alakulnak ki. Ilyen telepek a Balaton-Felvidék lápos területein találhatók.  Az Iszap és a tőzeg a leggyakoribb lelőhelyük, de gyengébb minőségben lignit- és barnaszénkészletekben is megtalálhatók. Egyik legismertebb lelőhelye Hévíz és környéke.

    Érdekes, hogy a világ egyik legjobb minőségű humin anyag lerakódása Magyarországon található. Ez a kb. 10 000 éves tőzegmező a világon egyedülálló módon, vulkáni környezetben, mélyen a földfelszín alatt fekszik. Így az egyébként felszíni tőzegekre jellemző szennyeződésektől mentes és rendkívül magas a huminsav tartalma. A huminsav kinyerése a tőzegből egy kíméletes, speciális technológiával történik.

    A Solium®-ban található Humicin® magyar tőzegből származik.

    A huminsav hatása

    A huminsavat régóta alkalmazzák. Már az ókorból is vannak leírások, hogy használták gyógyászati célokra. Sokaknak ismerősen is csenghet a huminsav, hiszen az állatgyógyászatban is már régóta sikeresen alkalmazzák méregtelenítésre, allergiás reakciók csökkentésére, valamint antivirális és immunerősítő hatása miatt.

    Humán felhasználásban a huminsav egyre nagyobb teret hódít magának. A szakemberek bár ismerik jótékony hatását, mindezt egyre több kutatással is igyekeznek megerősíteni a régóta fennálló tapasztalatokon túl. Az alábbi területeken végeztek és végeznek vele vizsgálatokat:

    • immunerősítő, immunstimuláló hatás
    • antiallergén hatás
    • antibakteriális, antivirális hatás
    • májregeneráló hatás
    • gyulladáscsökkentő hatás
    • vörösvértest képzés fokozása
    • a bőr természetes védelmének erősítése az UV sugárzással szemben
    • reumatikus fájdalmak, ízületi gyulladások javítása
    • általános energetizáló, betegség megelőző hatás
    • méregtelenítő hatás

    forrás:humicin.hu

SOLIUM®

 

Elfogadás
Ez a webhely funkcionális sütiket és külső szkripteket használ az élmény javítása érdekében.
Szükséges, funkcionális
WordPress
Az oldalak közti funkciók alapvető működéséhez.
Cookie betöltés státusz tárolása.
A korábban elfogadottok cookiek státuszának tárolására.
A WordPress cookie-k beállítására való képességének vizsgálatához.
Bejelentkezéskor a hitelesítési adatok tárolására.
Védelmet igyekszik biztosítani heckerekkel szemben.
Mikor és ki van bejelentkezve.
Az Ön egyéni felhasználói azonosítója, ezzel testreszabhatja az adminisztrációs felület nézetét, és esetleg a webhely felületét is.
A wp-settings-[UID] beállításának időpontja.
A blogodhoz történő hozzászólás előadója.
A blogodhoz történő hozzászólás email címe.
A blogodhoz történő hozzászólás előadójának honlapcíme (ha meg lett adva).
A lefordítható karakterláncok nyelvének tárolásához.

Bővebben


WooCommerce
Egyedi felhasználói azonosító tárolása.
Segít a WooCommerce-nek meghatározni, hogy mikor változik a kosár tartalma.
Segít a WooCommerce-nek meghatározni, hogy mikor változik a kosár tartalma.
Egyedi kód minden vásárlóhoz, az adatbázisban az egyes vásárlók kosáradatainak megtalálásához.
Legutóbb megtekintett termékek tárolására.
Elvetett bolti közlemény, figyelmeztetés tárolására.
Ez(ek) a sourcebuster sütik a látogatás forrásának azonosítására szolgálnak, és a felhasználói műveletekre vonatkozó információkat tároljaák cookie-ban. Ezek analitikai és viselkedési sütik, amelyet a webhely látogatói élményének javítására használnak.

Bővebben itt és itt


WordFence
Ezt a cookie-t a Wordfence tűzfal használja az aktuális felhasználó képesség-ellenőrzésére a WordPress betöltése előtt.
Ez a cookie arra szolgál, hogy értesítse a Wordfence adminisztrátorát, ha egy rendszergazda új eszközről jelentkezik be.
A Wordfence egy olyan funkciót kínál a webhely látogatóinak, amellyel megkerülheti az országblokkoló funkciót egy rejtett URL elérésével. Ez a cookie segít nyomon követni, hogy kinek kell engedélyeznie az országblokkoló funkció megkerülését.
Azoknak a felhasználóknak, akik bejelentkezéskor 2FA-t használnak, ez a cookie lehetővé teszi számukra, hogy ugyanazzal a böngészővel jelentkezzenek be, anélkül, hogy minden alkalommal 2FA-t kellene használniuk, legfeljebb 30 napig.

Bővebben

Google sütik
Hozzájárulást állít be a hirdetéssel kapcsolatos felhasználói adatok elküldéséhez. Bővebben
Beállítja a személyre szabott hirdetésekhez való hozzájárulást. Bővebben
Nincs lehetőség hirdetésekkel kapcsolatos új cookie-k írására.
Nem olvashatók a belső felektől származó meglévő hirdetési cookie-k.
A kérelmek küldése egy másik domainen keresztül történik a korábban beállított, harmadik féltől származó cookie-k kérelemfejlécben történő küldésének elkerüléséhez.
A Google Analytics nem ír és nem olvas Google Ads-cookie-kat, és a Google-jelek funkciói nem gyűjtenek adatokat az ilyen forgalomról.
A rendszer gyűjti az oldal teljes URL-címét, beleértve hirdetéskattintási információkat az URL-paraméterekben (pl. GCLID/DCLID). A hirdetéskattintási információkat a rendszer csak a hozzávetőlegesen pontos forgalomméréshez használja fel.
Az IP-címeket az ország meghatározásához használjuk, de a címeket soha nem naplózza a Google Ads és a Floodlight rendszere – a begyűjtésük után azonnal töröljük őket. Megjegyzés: A Google Analytics a normális internetes kommunikáció részeként gyűjti az IP-címeket. További információ az IP-címek Google Analytics szolgáltatásban végzett maszkolásáról Bővebben
Tiltása esetén a rendszer cookie-t nem tartalmazó pingeket küld a Google Analytics számára. Nem kerül sor Analytics-cookie-k beállítására, elérésére és olvasására az eszközön. Ennek következtében a cookie-t nem tartalmazó pingek anonimizált, nem azonosítható Google Analytics-események. Bővebben
Egyéb
Hirdetési kampányok célközönségének mérése, optimalizálása és kiépítése.